Közösségi programok

Alapítványunk 2018 tavaszán közösségfejlesztési folyamatot indított el annak érdekében, hogy minél több, gyerekét nevelő szülőt megtaláljunk és közösségi tevékenységekbe bevonva, közösen megoldjuk azokat a problémákat, ami egyedül nem megy. Alakult egy közösségfejlesztő csoport, akik áprilisban közösségfejlesztő képzésen vettek részt, ami után interjúkat készítettek gyereküket egyedül nevelő szülőkkel, vagy őket segítőkkel.
Úgy gondoljuk, hogy még mások bekapcsolódnának ebbe a folyamatba és megosztanák a többiekkel, hogy milyen egyedülálló szülőnek lenni, mi az amiben a közösség erejével, összefogással tudnának előbbre lépni, problémáikat megoldani. Ennek érdekében szervezzük az első közösségi beszélgetést, amelyet még több találkozás követ.

Szívesen látunk mindenkit, aki egyedül neveli a gyermekét/gyermekeit vagy segít neki a gyermeknevelésben. Szülőket, nagyszülőket, barátokat, szomszédokat. Hívd meg őket is!

"Fókuszban a mozaikcsaládok"- Műhelyvita

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány, a Fényes Elek Társadalomstatisztikai Egyesület (FETE), valamint a Mozaikcsalád Alapítvány műhelyvitát szervez az intakt, egyszülős, valamint a mozaikcsaládok összehasonlító vizsgálatáról.
A kutatás részben arra a családtörténeti tényre hívja fel a figyelmet, hogy a mozaikcsaládok – az egyszülősökkel együtt – a korábbi korszakokban is hagyományosan jelen voltak a családszerkezetben. A legújabb trendek, - a köztudattal ellentétben - sem utalnak a mozaikcsaládok térnyerésére, inkább e családforma belső összetételében figyelhetők meg számottevő változások, amelyek mögött döntően a társadalomban bekövetkezett strukturális átalakulások húzódnak meg.


Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Tovább

„Mozaik a családom” – szülőcsoport mozaikcsaládban élőknek

Csoportban minden sokkal könnyebb. Az ember megélheti, hogy nincs egyedül a problémájával, hogy mások is járnak hasonló cipőben, mint ő. Olyan közegben, ahol mindenki megélte azt, amit mi, nem kell magyarázkodni, hiszen a csoport tagjai értik miről beszélünk.

Tovább

Leválás Klub

Ha érdekel a téma és érintett vagy benne, látogass el "Leválófélben" témájú klubfoglalkozásainkra. Nem ígérünk terápiát és megoldásokat, de ígérünk meghitt beszélgetési lehetőséget hasonló helyzetben lévőkkel, az őszi Saját utak - Leválás csoport egy-egy résztvevőjével, a témában érintett és jártas mentálhigiénés szakemberrel. 
 

Tovább

Alakformáló edzés

Vidám, zenés alakformáló órákra invitálunk benneteket szerdánként, hogy levezessük a stresszt és jobb közerzettel távozzunk. 

Tovább