Egyedül a kezdetektől...


Helyszín

Egyszülős Központ

1085 Budapest, Üllői út 30.


Időpontfoglalás

Erre a programra csak egyszülős kártyával lehet jelentkezni.

Programinformációk

EGYEDÜL A KEZDETEKTŐL... | Kéthetente szerdánként

Az Egyedül a kezdetektől első csoportjának jelentkezése lezárult, a csoportfoglalkozás október 10-én elindult.
A csoporthoz csatlakozni már nem tudtok, de további csoport indítását tervezzük a későbbiekben.

Vezeti: Hegedüs Réka

Hegedüs Réka vagyok, 1972-ben születtem, férjemmel három kamasz gyereket nevelünk. Szociálpolitikusként végeztem az ELTE-n, majd projektekben, kutatásokban dolgoztam éveken át. 2012-ben kezdtem a családterápiás képzést és a tanulmányaimmal párhuzamosan kezdtem el azzal foglalkozni, hogy a körülöttem élő egyedül gyereket nevelő barátokban, ismerős anyukákban mi is a közös pont, ami az életüket, helyzetüket nehezíti vagy könnyíti, de mindenképpen bizonyos szempontból hasonlóvá teszi. Ennek a gondolkodásnak, kutatómunkának eredményeképpen jött létre egy olyan tematika, ami alapján közel három éve vezetek támogató csoportokat, tréningeket az egyedül nevelés, egyedüli gyerekvállalás témakörében. Képzésben lévő családterapeutaként dolgozom párokkal, családokkal, valamit mediátor és facilitátor képzettségemből adódóan további aspektusokból is látom a hozzám fordulókat.
 

Program:

Gyereküket a kezdetektől egyedül nevelő szülők számára kidolgozott tematikájú csoportfoglalkozás, amely célja a szülők mentális támogatása mellett a közösségépítés, önsegítés. 

A csoport tematikája alapvetően az egyszülős élethelyzetekben megjelenő tipikus elakadások, élethelyzetek mentén szerveződik. Nem terápiás szempontú, hanem kimondottan az erőforrásokra, a közösségi támogatásra fókuszálva, a jövőbeni előrelépéseket, változtatásokat szem előtt tartva működik.

Kinek ajánljuk?

Olyan szülőket várunk, akik a várandósság illetve a gyerek születése óta maguk tartják kézben a sorsukat, egyedül nevelik gyermeküket a kezdetek óta.

Program hossza: 8 alkalom, kéthetente szerdánként 17:00 és 19:00 között.

A beszélgetés ideje alatt gyermekfelügyeletet biztosítunk, ilyen jellegű igényedet kérjük jelezd a [email protected] e-mail címen!